Színművész.
Gyermekkori szereplések, középiskolai versmondó versenyek sikerei után határozta el, hogy színi pályára lép. A Shakespeare és a Theatrum Színiakadémián folytatott tanulmányai után, 2003-ban a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatója lett, ahol 2006-ban végzett Őze Áron és Szélyes Imre osztályában. Akadémiai tanulmányai mellett, 2005-ben részt vett Jirí Menzel mesterkurzusán is, az Új Színházban.
Már harmadéves hallgatóként a vizsgaelőadások mellett, komoly nagyszínházi szerepben is bizonyíthatta tehetségét. 2006 őszétől szabadfoglalkozású színművészként, a Magyar Színház szerepekre szerződtetett színészeinek egyike.
Díjak, elismerések:
Magyar Ezüst Érdemkereszt (2024)
Fontos szerepei:
SZONJA (Csehov: Ványa bácsi - vizsgaelőadás)
TITUBA (Miller: A salemi boszorkányok - vizsgaelőadás)
NAGYEZSDA (Pozsgai Zsolt: Brecht express - vizsgaelőadás)
MÁRIA REGINA (Don Goggin: Apácák - vizsgaelőadás)
GABRIELE VON KANT (Fassbinder: Petra von Kant keserű könnyei)
DIZŐZ(Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó)
PEPITA (Thorton Wilder: Szent Lajos király hídja)
HEDVIG (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!)
EGY MÁSIK MARGIT (Füst Milán: Máli néni)
Jelenleg játszott szerepei a Magyar Színházban:
DIZŐZ(Szikora Róbert-Valla Attila: Macskafogó)
HEDVIG (Pozsgai Zsolt: Szeretlek, fény!)
EGY MÁSIK MARGIT (Füst Milán: Máli néni)
Továbbá közreműködik a társulat alábbi előadásaiban:
Lerner-Loewe: My Fair Lady, Szörényi-Bródy: István, a király,
Huszka-Martos: Bob herceg, Balázs Ágnes: Andersen avagy a mesék meséje,
Shakespeare: Vízkereszt vagy amit akartok
1 x 3 néha 4
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
1x3 néha 4
Békéscsabai Jókai Színház
1x3 néha 4
Szarvasi Vízi Színház
1x3 néha 4
Móricz Zsigmond Színház
7 nap
Komlói Színház- és Hangversenyterem
7 nap
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A jegesmedve szerelMese
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A jegesmedve szerelmese
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A kék csodatorta
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
A kutyatartó lány
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Anconai szerelmesek
József Attila Színház
Az élet küszöbén
RS9 Színház
Dániel András: Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
Gyulai Várszínház
ELJÖVETEL-Adventi koncert
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
FURCSA PÁR
Békéscsabai Jókai Színház
Homokpuzzle
Thália Színház
- Egyetemista lány, Időnként 26, időnként 28 éves. Állandóan lecsúszik a harisnyája. Nem tudja biztosan, jól van-e.
Homokpuzzle
Pécsi Országos Színházi Találkozó
- Egyetemista lány, időnként 26, időnként 28 éves. Állandóan lecsúszik a harisnyája. Nem tudja biztosan, jól van-e.
Jana Dobreva: Homokpuzzle
Szkéné Színház Nonprofit Kft.
Kaland - Szigligeti Színház, Szolnok
Kálmán Imre Művelődési Központ
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.
Kicsibácsi, Kicsinéni meg az Imikém
Móricz Zsigmond Színház
Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Kököjszi és Bobojsza
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Leenane szépe
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lehár Ferenc: LUXEMBURG GRÓFJA
Margitszigeti Színház
Leonce és Léna
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Lift
Pécsi Országos Színházi Találkozó
Luxemburg grófja
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Ma este megbukunk
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Anna, a társulat ügyelője
Macbeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Banquo; Orvos, hírnök, százados
MÁLI NÉNI - vígjáték
Magyar Színház
Martin McDonagh: Leenane szépe
Gyulai Várszínház
MONOmánia - Világgá mentem
SZFE
- Összeállította és játssza
MOST Fesztivál - A legnagyobb tilos!
Jászai Mari Színház, Népház
- Rendező, díszlet és jelmeztervező, színésznő
MOST Fesztivál - Dániel András: Kicsibácsi, kicsinéni meg az Imikém
Jászai Mari Színház, Népház
Nebáncsvirág
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
Neil Simon: Furcsa pár
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
NÉZŐMŰVÉSZETI KFT - TÁMOGATÓI EST
B32 Galéria és Kultúrtér
Nézőművészeti Kft.: Leenane szépe
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház
Noël Coward: Vidám kísértet
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
Pókháló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Rivalda 2011 Az üvegcipő
Thália Színház
Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
Szabó Magda: Régimódi történet
Gyulai Várszínház
Szeretlek, fény (Béla herceg)
Magyar Színház
Szüle M.- Harmath I.- Walter L.: Egy bolond százat csinál
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.
Túri Lajos Péter: "A legszebb szó"
Bakelit Multi Art Center
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria
VIDÁM KÍSÉRTET (vendégjáték)
Békéscsabai Jókai Színház
Világgá mentem
Jászai Mari Színház, Népház
Világgá mentem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház
- Írta, rendezte és előadja
VSZF 2013 (Szolnok) Sárga liliom
Thália Színház
VSZF 2016. (Szolnok) Hello, Dolly!
Thália Színház